Lezárult a nevezés a XIV. Pannon Bormustrán; a május 8. és 10. között Pannonhalmán zajló bírálaton száz borászat 258 tételét értékeli a nemzetközi zsűri; az eredményhirdetést május 11-én tartják Budapesten.

A legnagyobb presztízsű magyarországi borversenyként számon tartott Pannon Bormustrára 109 fehér, 113 vörös, és 36 édes bort neveztek .
A legtöbb nevezés idén is Tokajból érkezett. A nemzetközi fajták még mindig dominálnak, de megfigyelhető a kárpát-medencei fajták lassú előretörése: a termelők egyre több száraz furmintot, hárslevelűt, kékfrankost neveztek, kadarkából 5-6 tétel érkezik, de olyan ritka fajtával is találkozhat a nemzetközi zsűri, mint a fekete járdovány.
Az idei zsűri legnevesebb tagja a brit Tim Atkin Master of Wine, az International Wine Challenge alelnöke, akit a Wine Intelligence kutatóintézet 2012-ben beválasztott a világ tíz legbefolyásosabb borszakértője közé. Hasonlóan neves szakember Steven D. Tanzer, ő 1985 óta adja ki és főszerkesztőként vezeti az Internationak Wine Cellar című befolyásos amerikai folyóiratot. A magyarok számára fontos lengyel borpiacról Tomasz Prange-Barczynski, a legnépszerűbb helyi szaklap, a Wino alapító-főszerkesztője érkezik.
A három szakíró mellett idén három sommelier is helyet kap a zsűri külföldi tagjai között, ők abban segíthetnek majd, hogy “fontos referenciapontokra”, a világ legnevesebb éttermeibe kerülhessenek be a magyar borok. Isa Bal Master Sommelier, Heston Blumenthal három Michelin-csillagos étterme, a The Fat Duck fősommelier-jeként kóstolja majd a mustrára nevezett tételeket, az egyre fontosabb skandináv piacot pedig Andreas Larsson svéd sommelier-világbajnok és Christian Aaro, a Dán Sommelier Szövetség elnöke képviseli.
Magyarországról Mészáros Gabriella, a Borkollégium elnöke, Csizmadia-Honigh Péter, az Institute of Master of Wine oktatási menedzsere, valamint Kató András borszakértő, a Terroir Klub igazgatója kap helyet a zsűriben.
A zsűritagok az első másfél napon a 258 nevezett tételből kiválasztják a legjobb százat, majd a második másfél napos szakaszban ezeket újrakóstolva döntenek a bormustra legjobbjairól.
Az eredményeket május 11-én a Gerbeaud Házban tartott díjátadó gálaebéden hirdetik ki, amelyet követően megkóstolhatóak a díjazott borok is.

Share →