Az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban kezdi el árulni 55 millió dolláros (12,24 milliárd forintos) női karóráját a Graff Diamonds, amely a nemrég zárult Baselworld óra- és ékszerkiállításon mutatta be a színes gyémántokkal kirakott ritkaságot.

világ legdrágább órája Hallucination

A brit ékszerház a Dubai Mallban és a Burdzs al-Arabban lévő üzletében, az érdeklődők külön kérésére mutatja be a több mint 110 karátnyi ritka fantáziagyémánttal díszített, rózsaszín számlappal rendelkező női karórát – írta internetes felületén az Arabian Business üzleti hetilap kedden. A Graff Diamonds szerint a világ legdrágább órája több ezer munkaóra alatt készült el, és nem más, mint a cég elnöke, Laurence Graff álmodta meg tervezők, drágakőszakértők és magasan képzett órásmesterek segítségével.
A Hallucination nevű karóra Laurence Graff szerint szobrászati remekmű, amely a színes gyémántok csodáját ünnepli. Hozzátette, hogy évek óta szeretett volna egy olyan órát alkotni, amely tükrözi a gyémántok iránti szenvedélyüket. “A Hallucination valóra váltotta a gyémántokkal kapcsolatos álmaimat” – mondta.
Az 1960-ban alapított Graff Diamonds az egyik legfontosabb szereplője a gyémántvilágnak. Laurence Graff rendszeres résztvevője az ékszerárveréseknek, ahol jellemzően a kivételes darabokat vásárolja meg. Ő vette meg többek közt a ma már Wittelsbach-Graff-gyémántnak nevezett 31,06 karátos kék gyémántot is 2009-ben.

Summary
Article Name
Ötvenötmillió dollárért árulni kezdik a világ legdrágább karóráját
Description
Ötvenötmillió dollárért árulni kezdik a világ legdrágább karóráját
Share →