Ernest Zmeták (1919-2004) szlovák festő alkotásaiból és magángyűjteményéből látható válogatás péntektől a szentendrei MűvészetMalomban.

Basics Beatrix művészettörténész, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy a szentendrei kiállítás jó lehetőség a tisztelgésre a 20. századi szlovák képzőművészet egyik kiemelkedő személyisége előtt, bemutatva annak magyar művészi gyökereit és kapcsolatát az országgal.
A szlovák-magyar munkás családban született Ernest Zmetákot bemutatva a kurátor kiemelte: a festő a szlovák művészet történetében egyedülálló jelenségnek számít, aki már a negyvenes évek első felében saját programmal, egyéni világlátással és néha vitákat kiváltó radikális nézetekkel rendelkező kész művészként jelentkezett. Életútja sajátos volt abban is, hogy a prágai akadémia helyett a budapesti Képzőművészeti Főiskolát választotta, ahol Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Kontuly Béla tanította. “Amikor 1938-ban Aba-Novák a mestere lett, az érsekújvári ifjú nemcsak tanárra lelt benne, hanem egy életre szóló példára, a Cézanne-féle modernizmus közvetítőjére” – mutatott rá Basics Beatrix.
Zmeták nem csak stílusának, illetve nem mindennapi személyiségének köszönhetően vált a szlovák művészet különlegességévé. “Művész volt, de műgyűjtő is, akire nagy hatással volt a két háború közötti Budapest hangulata, a magyar polgári élet, a galériák, gyűjtemények és régiségkereskedések nagymértékben befolyásolták művészi és gyűjtői életútját” – hívta fel a figyelmet a művészettörténész.
2011-ben egy pozsonyi kiállítás mutatta be elsőként Zmetákot mint magángyűjtőt, akinek kollekciója több mint háromezer műtárgyból állt. “Nagyszabású képzőművészeti gyűjteményt épített fel, amelynek első darabja egy Barabás Miklós-portré volt, de Budapest iránti vonzalma a magyar modernek – Aba-Novák és Kontuly mellett többek között Kernstok Károly, Egry József, Perlott-Csaba Vilmos, Rudnay Gyula – gyűjtésében is megnyilvánult, ugyanakkor korábbi generációktól is válogatott, így például Szinyei Merse Páltól, Mednyánszky László vagy Deák-Ébner Lajostól. Ezek végül gyűjteményének legérdekesebb darabjai lettek, és kvalitásuk is felülmúlja a többi képcsoportét” – mondta Basics Beatrix.
“Az utolsó klasszikus” – ahogy a pozsonyi kiállítás nevezte őt – Szentendrén bemutatkozó tárlatán 110 darab alkotása látható, magángyűjteményéből pedig egyebek mellett mestereitől, Aba-Novák Vilmostól, Szőnyi Istvántól, Kontuly Bélától állítanak ki.
A kiállítás – amelynek másik társkurátora a pozsonyi művészettörténész, Barczi Gyula – június elejéig látható, megvalósulásában kiemelt támogató volt a pozsonyi SOGA Galéria és Aukciósház.

Tagged with →  
Share →