Második alkalommal rendezik meg az Idegesítő filmek nemzetközi fesztiválját a dél-franciaországi Marseille-ben: a hétvégén kezdődött kéthetes seregszemlén a forgalmazás hagyományos kritériumaiba nehezen besorolható, ezért moziban nem is látható – túl hosszú, túl komoly, túl kísérletező, túl amatőr, túl politikus, túl beszédes vagy éppen dialógus nélküli, azaz valamiért nézhetetlennek és unalmasnak tartott – filmeket mutatnak be.

A tavalyi első kiadás után idén 15 újabb, elvileg érdektelen, valójában radikális alkotást mutatnak be a fesztiválszervezők.
Valójában ezek nem idegesítők, csak ez a megjelölés felkelti a figyelmet – mondta Emmanuel Germond, a fesztivál alapítója a France Info hírrádióban. “Az emberek azt gondolják magukban: fogalmunk sincs, hogy mit fogunk látni, de megbízunk a fesztiválban, hogy valami érdekeset, eredetit vagy provokatívat mutat nekünk” – tette hozzá. Vagyis a negatív megjelölés valójában vonzó lehet a különleges filmeket kedvelők számára. Germond nem is tagadja, hogy az idegesítő film egy figyelemfelkeltő marketingfogás.
“Az itt bemutatott filmek általában senkit nem érdekelnek. Mi olyan intenzív élményt kínálunk, amely megmozgatja a nézőt. Ez a fesztivál nem vicc, hanem igazi kockázatvállalás” – hangsúlyozta a fesztivál vezetője.
Az idén bemutatásra kerülő 15 nagyjátékfilm közül kiemelkedik a holland Renzo Martens Kongóban készült dokumentumfilmje, amelyet eddig egyetlen mozi sem mutatott be. Az Enjoy Poverty című alkotás álnaív stílusban mutatja be a humanitárius szervezetek afrikai munkáját. Egy másik “igazgyöngynek” ígérkezik a provokatív megjegyzései miatt a cannes-i fesztiválról kitiltott Lars Von Trier dán rendező saját magáról készített portréfilmje, a The Five Obstructions. A francia Emmanuel Gras pedig Marhák címmel kommentár nélküli dokumentumfilmet készített a francia tehenekről.
A fesztivál fő szenzációja Mark Cousins The Story of Film című 15 órás alkotása, amely a filmművészet történetéről készült dokumentumfilm. Az alkotásban mintegy száz híres film részlete látható. A Canal+ francia kereskedelmi televízió 2012-ben már sugárzott egy egyórás részletet ebből a filmből, de Marseille-ben április 13-án délelőtt 10 órától a teljes művet levetítik. A bemutató alatt kétszer félórás étkezési szünetet is tartanak az érdeklődőknek, de a szervezők azt tanácsolják, hogy a nézők párnával és hálózsákkal jöjjenek a vetítésre, hogy minden szempontból otthon érezzék magukat a maratoni program alatt.
Az úttörő jellegű kezdeményezésének természetesen megvan az ára is: a vetítések eddig több újságírót vonzottak, mint nézőt, akik 6 euróért tekinthetnek meg egy-egy alkotást.

Share →